Pályázati felhívás - Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére vonatkozó közszolgáltatás elvégzésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 

Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére vonatkozó közszolgáltatás elvégzésére

Csanádapáca Község Önkormányzata pályázatot hirdet a község közigazgatási területén keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz közszolgáltatás keretében történő összegyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvénynek megfelelően.

I./ A pályázat kiírójának neve, címe, telefonszáma, e-mail címe:

Csanádapáca Község Önkormányzata (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31.) Telefon: 68/520-200 e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

II./ A közszolgáltatás tárgya:

A települési önkormányzat kötelezően ellátandó közszolgáltatásként az ingatlantulajdonosoknál keletkező háztartási szennyvíz kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatás) szervez, és tart fenn. Az önkormányzat köteles a közszolgáltató kiválasztására irányuló eljárás lefolytatását követően a közszolgáltatót önkormányzati rendeletben megnevezni. Az önkormányzat felelőssége a kiválasztás során vizsgálni azt, hogy a szükséges engedélyekkel rendelkezik-e a szolgáltató, és csak azt választhatja ki, amelyik az összes jogszabályi feltételnek megfelel. A hulladékszállítási tevékenység engedélyköteles tevékenység, mely tevékenységet a környezetvédelmi előírások betartása mellett a hulladék sajátosságait figyelembe vevő speciális szállítójárművel lehet végezni. A tevékenység végzése megfelelő szaktudást és felszereltséget igényel. A pályázat eredményes lezárásaként a közszolgáltatási szerződés a vízgazdálkodásról szóló 1995 évi LVII. törvény 44/B.§-44/J § alapján kerül megkötésre.

A közszolgáltatási díj kiegyenlítésére a közszolgáltató és az ingatlantulajdonos között fennálló jogviszony alapján kerül sor. Az Önkormányzat a Közszolgáltatónak a közszolgáltatás ellátásáért kiszállási díjat fizet és biztosítja a közszolgáltatás ellátásához biztosított költségvetési támogatást (amennyiben az igényelhető).

III./ A közszolgáltatás szempontjából jellemző adatok:

a) a lakosság létszáma: 2542 fő (2024. január 1-jei adat szerint)

b) a közszolgáltatással ellátott terület: Csanádapáca község közigazgatási területe

c) közszolgáltatással érintett ingatlanok száma: ~440 darab (változhat)

d) hulladék fajtája és összetétele: háztartási szennyvíz

e) a közszolgáltatás tervezett időtartama: 2027. január 1-jétől 2027. december 31-éig

IV./ Résztvevők köre: A pályázat egyfordulós, nyílt.

1. A pályázaton történő részvétel általános feltételei:

A pályázaton minden gazdálkodó szervezet, továbbá külföldi vállalkozás Magyarországon nyilvántartásba vett fióktelepe (továbbiakban együtt: vállalkozás) részt vehet, amely érvényes cégbejegyzéssel, illetőleg egyéni vállalkozói igazolvánnyal, valamint a pályázati kiírásban megjelölt tevékenység végzéséhez szükséges – külön jogszabályokban megállapított – érvényes környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezik, és nem áll végelszámolás alatt, ellene csőd-, illetve felszámolási eljárás nincs folyamatban.

2. A pályázóval szemben támasztott követelmények.

A pályázónak legkésőbb a közszolgáltatás megkezdésének időpontjában rendelkeznie kell:

a) a közszolgáltatás ellátásához szükséges, hatósági engedéllyel rendelkező járművekkel, gépekkel, berendezésekkel és eszközökkel;

b) olyan, a tulajdonában, kezelésében vagy hatályos szerződéssel a bérleményében lévő, hatóságilag engedélyezett telephellyel, amely alkalmas a közszolgáltatás végzéséhez szükséges járművek, gépek, berendezések és eszközök tárolására, valamint azok tisztítására, fertőtlenítésére engedéllyel rendelkező vállalkozással kötött szerződéssel;

c) olyan felszerelésekkel és eszközökkel, amelyek a közszolgáltatás ellátása során esetlegesen keletkező környezeti károk azonnali beavatkozást igénylő elhárításához szükségesek;

d) a közszolgáltatás ellátásához szükséges létszámú – köztisztasági munkagép- és járműkezelő településtisztasági szippantógép-kezelő szakképesítéssel rendelkező – szakemberrel; továbbá

e) a nyilvántartási, információs, valamint adatkezelési és adatszolgáltatási rendszer létrehozásához és folyamatos működtetéséhez szükséges feltételekkel.

f) a környezetbiztonságra, illetve a havaria elhárítására vonatkozó - a felügyeletet ellátó hatóság által jóváhagyott - tervvel.

3. A több vállalkozás együttes pályázat benyújtása esetén:

a) a meghatározott követelményeket és feltételeket a pályázóknak (a vállalt résztevékenységük ellátásához igazodóan) együttesen, minden más követelményt és feltételt a pályázó felek mindegyikének külön-külön kell teljesíteni,

b) az együtt pályázó feleknek ügyvéd, illetve közjegyző által ellenjegyzett (hitelesített) szerződésben kell rögzíteniük az együttműködésük részletes szabályait, feltételeit és biztosítékait, a képviseletükben eljáró vállalkozás megnevezését és képviseleti meghatalmazását, a megpályázott közszolgáltatási tevékenységek egymás közötti megosztását, a megpályázott közszolgáltatási tevékenységért való egyetemleges felelősségvállalást,

c) az együttesen pályázó felek kötelesek megjelölni maguk közül azt a vállalkozást, amelyet – nyertesség esetén – az önkormányzat közszolgáltatónak minősít,

d) az együttesen pályázó feleknek a b) pont szerinti szerződést (amely szükség szerint a c) pont szerinti kijelölést is tartalmazza) a pályázathoz csatolniuk kell.

V./ A pályázat tartalmi követelményei

1) A közszolgáltatás ellátása során kötelezően és kizárólagosan igénybe vehető ártalmatlanító hely: Alföldvíz Zrt. Dél-békési Területi Mérnöksége (5900 Orosháza, Fürdő utca 1. szám)

2) A közszolgáltatást ellátó köteles szerződést kötni a szennyvíztelepet üzemeltető Alföldvíz Zrt-vel, amelyben meghatározásra kerül a befogadás díjának és egyéb feltételeinek meghatározása.

3) A pályázónak tájékoztatásul – a közszolgáltatási tevékenysége gazdasági kockázati tényezőjeként való megítélhetősége érdekében – pályázatában meg kell jelölnie, hogy a pályázaton való részvétel általános feltételeként meghatározott vállalkozási jogosultsága alapján és mellett milyen, a pályázati kiírásban meg nem jelölt egyéb tevékenységeket végez, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy ezek a tevékenységek nyertessége esetén nem veszélyeztetik a közszolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.

VI./ A pályázónak a pályázatban tételesen ismertetnie és igazolnia kell:

1.) A pályázó műszaki alkalmasságának ismertetése:

A pályázónak be kell mutatni:

a) a pályázat benyújtását megelőző 2 évben teljesített szolgáltatásainak mennyiségi és minőségi adatainak ismertetése (ellenszolgáltatás összege, mennyisége)

b) a közszolgáltatás fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit,

c) használt székhelyének, illetve telephelyének jellemzőit,

d) a hulladékkezelési tevékenysége körébe tartozó létesítményeinek és eszközeinek technikai és műszaki állapotát, a közszolgáltatás ellátásába bevont eszközöket, járművet, gépet, berendezést.

e) az alkalmazott hulladékkezelési technológia, eljárás jellemzőit, gazdaságossági és környezetvédelmi értékelését,

f) a hulladékkezelési tevékenység körében foglalkoztatott szakirányú képesítéssel rendelkező szakembereinek létszámát és képzettségét,

g) személyi állományának munkavédelmi felkészültségét és védőeszközökkel való ellátottságát,

h) az ügyfélszolgálati és tájékoztatási, valamint a nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási rendszer működését (a pályázónak gondoskodni kell a közszolgáltatás ellátásához szükséges - legalább telefon alapú - ügyfélszolgálat létrehozásáról és ügyeleti rendszer működtetéséről)

i) fogyasztói érdekeket védő eljárásrendet

j) a közszolgáltatás körébe tartozó tevékenységek belső ellenőrzésének rendjét.

2.) A pályázó műszaki alkalmasságának igazolására az alábbi dokumentációkat kell csatolni:

- az előírásoknak megfelelő, érvényes a közszolgáltatás ellátásához szükséges hatósági engedély, az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság igazolása a tevékenység végzéséről,

- szennyvíztisztítótelep befogadó nyilatkozata

- előírásoknak megfelelő telephely használatának jogosultságát igazoló tulajdoni lap, vagy szerződés,

- legalább egy darab a szolgáltatás ellátásához szükséges gépjármű érvényes forgalmi engedélyének másolata;

- legalább egy fő szennyvíz-szállító gépjármű vezetésére megfelelő engedéllyel rendelkező sofőr engedélyének bemutatása.

Amennyiben a IV.2. pontban előírtak közül valamely feltételnek pályázó nem felel meg, teljes bizonyító ereje magánokiratban, vagy közokiratban tett nyilatkozatát csatolja, hogy azokkal legkésőbb a közszolgáltatás megkezdésének időpontjában rendelkezni fog. A közszolgáltatás megkezdésekor köteles a dokumentumokat bemutatni.

3) A pályázó pénzügyi alkalmasságának igazolására az alábbi dokumentációkat kell csatolni:

a) 120 napnál nem régebbi cégkivonatot (egyéni vállalkozó esetében vállalkozói igazolványt) másolatban,

b) a vállalkozásnak pályázatához csatolni kell a pályázati kiírást megelőző 2 évre vonatkozó pénzügyi mérlegének adatait, egyéni vállalkozó esetén pedig pénzügyi gazdálkodásra vonatkozó okiratot (a 2024. és 2025. évre vonatkozóan).

d) számlavezető bankjának igazolását a pályázó pénzügyi kötelezettségeinek teljesítéséről és fizetőképességéről, továbbá arról, hogy 2024. január 1-jétől volt-e sorban állás a számláján.

e) 30 napnál nem régebbi keltezésű igazolást a köztartozások megfizetéséről (együttes NAV igazolás)

f) nyilatkozatát arról, hogy a vállalkozás nem áll végelszámolás alatt, ellene csőd-, ill. felszámolási eljárás nincs folyamatban.

4.) A pályázónak részletes - adatokkal és leírásokkal alátámasztott - ajánlatot kell tennie, melynek fentieken túl ki kell térnie

- a közszolgáltatás finanszírozásának feltételeire, módjára és a közszolgáltatás díjának meghatározására, valamint beszedésének módjára

Díj megnevezése

Mértékegység

Nettó

Bruttó

Alapdíj

 

 

 

Ürítési díj lakossági

 

 

 

Ürítési díj közületi, céges

 

 

 

- díjkalkuláció ismertetésére

A szállítási díjat a vízgazdálkodásról szóló 1995 évi LVII törvény 44/D.§ (1)-(6) bekezdések szerint köteles meghatározni, tekintettel a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 20/2013. (XII.20.) számú önkormányzati rendeletre. A díj jelenleg a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXIV. törvény alapján került meghatározásra.

5. Az ajánlathoz a pályázónak csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy:

a) a pályázati kiírásban foglalt feltételeket elfogadja,

b) ajánlatát, az eredményhirdetést követő legalább 60 napig fenntartja,

c) nyertessége esetén a pályázati kiírásnak és elfogadott ajánlatnak megfelelő közszolgáltatási szerződést az eredményhirdetés napját követő legfeljebb 10 napon belül aláírja.

d) a vízgazdálkodásról szóló 1995 évi LVII törvény 44/H.§ szerinti költségelszámolás benyújtását vállalja.

VII. A pályázati határidő, a pályázat benyújtása

A pályázat benyújtására nyitva álló határidő: 2026. 10. 02. (péntek) 12.00 óra

A pályázatok benyújtásának helye:

Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31.

A pályázat elbírálásának ideje: az önkormányzat képviselő-testülete a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő elteltét követő legkésőbb 30 napon belül hozza meg döntését.

A pályázat benyújtása:

1) A pályázatokat az önkormányzathoz 1 eredeti példányban zárt iratként (borítékolt, csomagolt formában) kell eljuttatni. A borítékon, csomagon fel kell tüntetni a pályázat megnevezését (Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtése és elhelyezése-Csanádapáca), a pályázó nevét és címét. Elektronikusan a pályázat benyújtható az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy hivatali kapun, a tárgyban kérjük feltüntetni a pályázat megnevezését (Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtése és elhelyezése-Csanádapáca).

2) A pályázatokat papír alapon Csanádapáca Község Önkormányzat 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. címre.

3) A pályázó ajánlatát a benyújtásra nyitva álló határidő leteltéig bármikor módosíthatja, kiegészítheti, pontosíthatja, illetőleg az ajánlatot visszavonhatja.

4) A pályázat benyújtásának nyelve: magyar

VIII. A pályázat bontása

A pályázatok felbontásának helye és ideje: 2026. 10. 05. (hétfő) 10.00 óra

5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. szám (Polgármesteri Iroda)

IX. A pályázat elbírálása

1. A pályázat elbírálásának általános szabályai:

a) Az ajánlatok bírálatának szempontja: legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás.

b) A pályázatok elbírálására a képviselő-testület jogosult

c) Az önkormányzat hiánypótlási lehetőséget biztosít egy alkalommal teljes körben.

d) Érvénytelennek kell minősíteni a pályázatot, ha az, a pályázat benyújtására megállapított határidő letelte után érkezett, vagy a hiánypótlási határidő után nem vagy hiányosan tartalmazza azokat a kellékeket és mellékleteket, amelyeket a pályázati kiírás meghatározott. Az érvénytelennek minősülő pályázat az elbírálás további menetében nem vehet részt.

2. A pályázatok minősítése:

a) az értékelés a pályázat tartalmának értékeléséből és a pályázatok rangsorának megállapítására tett javaslatokból áll.

b) az önkormányzatot megilleti az a jog, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa és egyik pályázót se hirdesse ki győztesnek.

c) a pályázat nyertesét, amellyel az önkormányzat közszolgáltatási szerződést köt az önkormányzat képviselőtestülete határozatban állapítja meg, majd nevesíti önkormányzati rendeletében.

3. A közszolgáltatási szerződés megkötése: 

a) közszolgáltatási szerződést az önkormányzat képviselő-testületének a pályázat nyertesével a képviselőtestületi döntést követő legkésőbb 10 napon belül kell megkötni.

b) a közszolgáltatási szerződésben az önkormányzat kötelességeként kell meghatározni

- a közszolgáltatás hatékony és folyamatos ellátásához a közszolgáltató számára szükséges információk szolgáltatását,

- a közszolgáltatás körébe tartozó és a településen folyó egyéb hulladékkezelési tevékenységek összehangolásának elősegítését,

- a településen működtetett különböző közszolgáltatások összehangolásának elősegítését,

- a települési igények kielégítésére alkalmas hulladék gyűjtésére, kezelésére, ártalmatlanítására szolgáló helyek és létesítmények kijelölését,

- a közszolgáltató (a közszolgáltatás azonos elemére több vállalkozás együttes pályázatának nyertessége esetén: a közszolgáltatók) kizárólagos közszolgáltatási jogának biztosítását,

c) a közszolgáltatási szerződésben a közszolgáltató kötelességeként kell meghatározni:

- a közszolgáltatás folyamatos és teljes körű ellátását,

- a közszolgáltatás meghatározott rendszer, módszer és gyakoriság szerinti teljesítését,

- a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű jármű, gép, eszköz, berendezés biztosítását, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakember alkalmazását,

- a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos és bővíthető teljesítéséhez szükséges fejlesztések, beruházások és karbantartások elvégzését,

- a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék ártalmatlanítására a települési önkormányzat képviselőtestülete által kijelölt helyek és létesítmények igénybe vételét,

- a közszolgáltató által alkalmazott közszolgáltatási díj mértékéről és az alkalmazás tapasztalatairól a települési önkormányzat képviselő-testületének történő legalább évenkénti egyszeri tájékoztatást,

- a közszolgáltatás teljesítésével összefüggő adatszolgáltatás rendszeres teljesítését és meghatározott nyilvántartási rendszer működtetését,

- a fogyasztók számára könnyen hozzáférhető ügyfélszolgálat és tájékoztatási rendszer működtetését, - a fogyasztói panaszok és észrevételek elintézési rendjének megállapítását.

Információ Mórocz Ildikó polgármestertől írásban vagy szóban kérhető:

Csanádapáca Község Önkormányzata (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31.) Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csanádapáca, 2026. szeptember 22.

P.H.

Mórocz Ildikó

         polgármester

Záradék

Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 111/2026. (IX. 22.) Kt. számú határozatával fogadta el a pályázati kiírást.

Csanádapáca, 2026. szeptember 22.

P.H.

                                                                dr. Lipták Péter

         jegyző

Buckle

The ultimate experience

The power for creating a better future is contained in the present - You create it by creating a good present.

(+1) 300 345 8000
info@buckle.pro
St New York, NY 10001

Opening Hours

Mon - Fri
9:00 am to 18:00 pm
Saturday
9:00 am to 16:00 pm
Sunday
Closed

CEO's Words

CEO

The theme is clean and crisp, yet it's genuinely sophisticated when it comes to the number of design tools offered with it and the flexibility.

CEO's Signature

Tájékoztatjuk, hogy a honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, érdekében cookie-kat alkalmazunk.